A tyúkszem egy meglehetősen kellemetlen bőrelváltozás. Túlnyomórészt ártalmatlan, azonban kifejezetten sok kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel és esetleges fájdalommal jár együtt. A továbbiakban az első fejezet betekintést enged azonosításába és kialakulásának okaiba, majd ezt követően a megelőzés módjai kerülnek tárgyalásra, végezetül a lehetséges kezelések lesznek bemutatva részletesebben.
A tyúkszem kialakulását elsősorban egy folyamatosan és azonos helyen történő nyomás és súrlódás okozza, akár egy kényelmetlen cipő használatából, vagy akár zokni tartós gyűrődéséből kifolyólag. A tyúkszem gyakorlatilag egy megvastagodott bőrkeményedéssel azonos, amely elsődleges előfordulási helye a lábfejen, azon belül a lábujjakon, a lábujjak között, vagy a talpon van. Általában sárgás vagy fehéres színű, és körülötte érzékenyebb a bőrfelület, kivéve a lábujjak között, ahol nem annyira jellemző a keményedés illetve az elszíneződés sem, itt egy más jellegű bőrelváltozás formájában jelenik meg. A megvastagodott bőr nyomja az alatta elhelyezkedő puhább részt és az idegeket, ezzel fájdalmat okozva hordozójának. Elsősorban mozgás közben okoz kellemetlenségeket, különösképp, ha a talpon helyezkedik el, ugyanis ezzel minden lépésnél egy erős fájdalomérzetet kelt.
Kialakulásának esélyeit, kiváltó okainak számát több módon csökkenthetjük. Érdemes megfelelő méretű és kényelmes, komfortos cipőket választani, amik hosszabb távon sem okoznak nyomást és fájdalmat. Egy ideális méretű cipőben nem csúszkál a talp, viszont a lábujjaknak van annyi terük, hogy mozgatni tudjuk őket fel-le irányba az adott lábbeliben. Mindemellett megfontolandó a talpbetétek használata. Amennyire az időjárás engedi, elsősorban nyáron, ajánlatos jól szellőző, légáteresztő anyagokból készült vagy akár nyitottabb lábbeliket választani. Nem szabad elhanyagolni az első intő jeleket és akár egy bőrgyógyászt is érdemes lehet felkeresni, illetve egy megfelelő orvos segítségével megelőzhetjük annak is a lehetőségét, hogy tévesen azonosítsuk problémánkat és ezzel nem megfelelő kezelési módot válasszunk. Végezetül, oda kell figyelni a megfelelő higiéniára és ápolásra.
Ha már kialakult a tyúkszem, több házi módszer áll rendelkezésre a tünetek enyhítésére valamint a kezelésre és a megfelelő eltávolításra. Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy semmiképpen nem szabad körömvágó ollóval vagy bármilyen egyéb szúrós és éles eszközzel megpróbálni magunknak eltávolítani, ugyanis ezzel akár fertőzés vagy komolyabb sérülés is keletkezhet. A tüneteket azonban lehetséges enyhíteni és a gyógyulási folyamatokat is fel lehet gyorsítani illetve előre lehet lendíteni a lenti módszerekkel. A vérehulló fecskefű nevű növény kiváló a szemölcsökre és a tyúkszemekre. Erdőkben vagy réteken találkozhatunk vele, árnyékosabb helyeken, azonban a legtöbb kertben is gyakran megtalálható növény, amelynek szárát kettétörve egy folyékony úgynevezett tejnedvvel találkozunk. Ezt külsőleg, közvetlenül a tyúkszem területén kell alkalmazni. Érdemes naponta 2-3 alkalommal pár napon keresztül kenegetni az értintett területet, viszont lehetőleg otthon, ugyanis egy jellemző sárgás színe van, ami egyrészt kellemetlen lehet közösségben, másrészt befoghatja a ruhát. A vérehulló fecskefű kizárólag külső kezelésre alkalmas, így a kenegetés után mindig alaposan kezet kell mosni, ugyanis nem kerülhet szembe vagy szájba. Egy másik népszerű módszer szerint vattakorongot kell beáztatni majd kötésként alkalmazni éjszakára a tyúkszem területén, ezt követően pedig habkővel való hámlasztás ajánlatos. Éjszaka a vattakorong stabilabb rögzítését akár azzal is lehet garantálni, hogy zoknit húzunk a kötésre. A vattakorongot be lehet áztatni almaecetbe vagy citromba, vagy akár ezek keverékébe, amelyek savas jellege segít felpuhítani a bőrkeményedést. A ricinusolajos helyi kezelés segít a bőr felpuhításában és a hámsejtek fellazításában, nem véletlen egyre népszerűbb alkotóeleme több testápolónak vagy hajápoló balzsamnak is. Továbbá, a teafaolaj egy kifejezetten hatékony módszer, ugyanis gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatásai is ismertek, így nem csak tünetek és a fájdalom csökkentésében, de az eltávolításban is kifejezetten eredményes lehet. A szalicilsav segít felpuhítani és foldani az elhalt hámrétegeket, valamint gyulladáscsökkentő hatása szintén garantált. A kamillatea szintén jó lehetőség, gyulladáscsökkentő hatása miatt, ezt viszont akár egy fürdő keretében is alkalmazhatjuk. Szintén fürdőhöz vagy a lábfej áztatásához, lábfürdőhöz házilag elkészíthető a szódabikarbóna oldat, amihez 3 evőkanál szódabikarbónát kell feloldani 2-3 liter vízben. A szódabikarbóna hámlasztó és fertőtlenítő hatású, mindemellett segít felpuhítani az érintett területet. A puhítást követően egy habkő, gyengébb kefe vagy sarokreszelő segítségével könnyedén eltávolíthatók az elhalt hámrétegek, ezért ezt érdemes közvetlen a lábfürdőt vagy a kötés levételét követően elvégezni. Végezetül fontos a türelem, a módszereket napi 1-2 alkalommal szükséges alkalmazni 2-3 héten keresztül a látványos és érezhető eredmények érdekében.
Azonban ha biztosra szeretnénk menni, ajánlatos olyan megbízható forrásokra támaszkodni, mint a prevenció patika honlapja, ami számtalan megoldást kíván mind a tyúkszem kezelésére, mind a megelőzésére, valamint a tünetek enyhítésére is. A tyúkszem tapaszok napközben kiváló lehetőséget nyújtanak, ugyanis akár cipőben is kényelmesek és nem keltenek feltűnést, elkerülve ezzel a kellemetlenségeket, ha közösségbe kell mennünk. A tapaszok segítenek csökkenteni az adott területen a nyomást és védelmet nyújtanak a dörzsölődés ellen, csökkentve ezzel a fájdalmat és megakadályozva a tyúkszem állapotának további romlását. Érdemes már a kialakulás fázisában foglalkozni a problémával, elkerülve a méretének növekedését. Mindemellett a tapaszok gyakran számos hasznos hatóanyagot tartalmazhatnak, mint például a szalicilsav, amely szintén elősegíti a gyógyulást. A puhító és hidratáló krémek csökkenthetik a tüneteket és az utókezelésben, majd a későbbi megelőzésben is hasznos társak lehetnek rendszeres használat mellett. A cseppek helyi és hatékony megoldást képesek nyújtani számos hatásos és jótékony hatóanyaggal. A savas összetevők fájdalommentesen segítenek a hámlasztásban valamint a további komponensek csökkenthetik a viszketés, fájdalom, vagy egyéb irritáltság érzetét, hozzájárulva ezzel a napi komfortérzethez.
Amennyiben nem segítenek a fent leírt módszerek, fontolóra kell venni a szakorvos, bőrgyógyász felkeresését, aki segít eltávolítani a tyúkszemet egy rutin eljárás részeként. Az eltávolítás az érzéstelenítést követően egy sebészeti eljárást jelent egy úgynevezett kimetszéses technikával. A beavatkozás teljesen fájdalommentes, azonban a gyógyulás időszaka kellemetlenségeket okozhat, különös módon, ha a tyúkszem a talpon helyezkedett el. Ilyen esetekben szintén megoldást nyújthatnak különböző lábápoló krémek, amik könnyedén beszerezhetők a korábban említett prevenció patika honlapjáról.
Abban az esetben, ha többször találkoztunk életünkben a tyúkszem problémájával, esetleg ugyanazon a területen, el kell gondolkoznunk, mi lehet a kiváltó ok, és azt meg kell szüntetni. Érdemes megfigyelni, melyik évszakban alakul ki több alkalommal, esetleg abban az időszakban milyen lábbelit viselünk. Mindemellett megfigyelhetők az árulkodó jelek bizonyos tevékenységek után is, mint például bizonyos sportokat követően, ebben az esetben meg lehet próbálni más típusú vagy esetleg méretű lábbeliben sportolni. A lényeg, hogy figyeljünk a korai jelekre, mint a vízhólyagok vagy bőrkeményedések, és gondoljuk át, mi az, amin változtatni kell, mi lehet az okozója sérüléseinknek. Abban az esetben, ha sérülésünk van, amennyire lehetséges támogassuk a gyógyulást és pihenjünk. Végezetül kiemelt figyelmet kell fordítani a higiéniára, beleértve lábfejeink ápoltságát.
Egyvalamiben azonban biztosak lehettek: a Prevenció Patika egy biztos választás, ha ilye jellegű problémákkal álltok szemben, szóval bátran használjátok a fenti linket.